„A kialakult járványhelyzet miatt feleségem elveszítette állását”
A kialakult járványhelyzet miatt feleségem elveszítette az állását, én otthonról dolgozom, illetve gimnazista gyermekeink is online oktatásban vesznek részt, vagyis ők is otthon tartózkodnak. Sajnálatos módon az feleségem fizetésének kimaradása és összezártság sok konfliktust szül, a felszínre hozott korábbi problémák miatt már a válás is szóba került közöttünk.
Gyermekeink 15 és 17 évesek, ők is nehezen viselik ezt az időszakot. Azt szeretném tudni, hogy a gyermekeinknek mennyire van beleszólásuk az őket érintő döntésekbe, vagyis hogy ha elválunk, akkor kivel éljenek. Azt gondolom ők már véleményt tudnak erről nyilvánítani, feleségem ezt figyelmen kívül akarja hagyni és ragaszkodik hozzá, hogy mindketten vele lakjanak.
A Polgári Törvénykönyv rendelkezései alapján a gyermekek feletti felügyeleti jog gyakorlásáról elsősorban a szülők döntenek. Egyezségüknek a gyermek érdekét kell szolgálnia, így a bíróság akkor hagyja jóvá, ha az megfelel a gyermek tényleges érdekeinek. A szülők megegyezésének hiányában minderről a bíróság határoz. A bíróság annak figyelembevételével határoz, hogy miként biztosítható a gyerek kedvezőbb testi, értelmi és erkölcsi fejlődése.
Hogy zajlik a bíróságon a dolog:
A bíróság az eljárása során meghallgatja mindkét szülőt, indokolt esetben a gyermeket is szakérő útján. Ha a gyermeket a 14. életévét betöltötte, az elhelyezésére vonatkozó döntés csak egyetértésével hozható, kivéve, ha az általa választott elhelyezés fejlődését veszélyezteti.
Vagyis az Önök esetében, mivel mindkét gyermek betöltötte a 14. életévét, ezért mindenképpen számít a véleményük, vagyis csak az ő egyetértésükkel hozható meg a döntés. A feleségének tehát ezt a tényt figyelembe kell vennie, mivel amennyiben nem sikerül a gyermekek érdekeit és akaratát szem előtt tartva megállapodásra jutniuk a feleknek, úgy a bíróság fog dönteni.
Nagykorú gyermekek esetében a szülői felügyeleti jogot és a kapcsolattartást már nem kell szabályozni, vagyis azt követően már maguk dönthetnek arról, hogy kivel éljenek.
Keressenek minket bizalommal:
Kezdőlap
